Egyszer csak azt vettem észre, hogy a fesztiválokra Budapesttől Drezdán át Rio de Janeiróig majdnem minden versenydalt velem hangszereltetnek. Valaki meg is jegyezte: olyan jó bevezetőket írok a számokhoz, miért nem rukkolok elő egy saját szerzeménnyel. Így indult a dalszerzői munkásságom, mígnem 1973-ban a Hull az elsárgult levél meghozta számomra az átütő sikert. Ettől kezdve nem volt megállás, több száz nóta fűződik a nevemhez.

– Élvezte a népszerűséget?
– A mi szakmánkban nincs folyamatos ünneplés. Az alkotómunka rengeteg vívódással jár, főleg az építkezés időszakában. Mire mondhatom azt, hogy kész van, amikor egy egész zenekar ízlésének kell megfelelni, a közönség ítéletéről nem is beszélve?! Amúgy meg a könnyűzene háromperces műfaj. Hajdanán le sem játszották a rádióban azt a számot, amelyik ennél hosszabb volt. Ahogyan tapasztalom, most ugyanez a tendencia.

– Nosztalgiával gondol vissza zenekarára, az Expresszre?
– Több mint húsz évig játszottunk együtt, de nincs bennem nosztalgia. Felkészült zenekar volt, képzett muzsikusokkal, rengeteg slágerrel. Bejártuk az egész országot, sosem kellett fellépésekért kuncsorognunk. A környező országok színpadaira is eljutottunk. Az Expressz népszerűsége egyrészt Solymos Tóni előadói habitusának, másrészt a tagok hangszeres felkészültségének volt köszönhető.
Más műfajban Hofi Géza maradandót alkotott. Hogyan került vele kapcsolatba?
– Már a Mikroszkóp Színpad előtt is dolgoztunk együtt; Szenes Iván és ő írta a szövegeket. Amikor leszerződött a Madách Kamarába, teljesen természetes volt, hogy folytatjuk a közös munkát.

– Hofi tíz éve nincs köztünk. Érződik a hiánya?
– Ha felszántanák az M7-est, annak érződne a hiánya? Bár a sztráda közelében léteznek kisebb utak, mégsem lenne ugyanaz leautózni a Balatonhoz. Géza halálával hatalmas űr keletkezett. És ezt nem csak én mondom, aki még ma is ezer szállal kötődöm hozzá. Soha nem az volt a kérdés köztünk, hogy igen vagy nem, hanem az, hogy hol és hánykor.

– Sok barátja volt?
– Viszonylag nagy baráti köre volt, velük főleg telefonon tartotta a kapcsolatot, rajtuk „próbálta ki” a poénjait. Valójában kevés embert engedett közel magához. Mi jó barátságban voltunk, szinte együtt nőttünk fel. Fontosnak tartotta, hogy valakinek hátat tudjon fordítani. Tőlem nem kellett tartania, egyszer se szúrtam hátba. Sok szép sikert éltünk át, de néha gyötörtük is egymást. Életének utolsó éveiben csodálattal hallgatta a vidéken élő egyszerű embereket, a nagyobb összefüggéseket az ő köreikben értette meg és tőlük kölcsönözte.


ujasz.hu-szabadfold.hu