Budapest ‒ Színészóriások, humoristák legnagyobbjainak történeteit eleveníti fel Kalmár Tibor Legendás komédiások című, a Kossuth Kiadónál megjelent könyve. Sorozatunk utolsó részében a tíz éve elhunyt Hofi Gézához (66) fűződő emlékeiből idézünk.

„Géza minden műsorát láttam a Mikroszkóp Színpadon. Először az Építem a csatornámat című műsora ugrik be emlékezetembe, amelyben egy esőeresz-szerelő melóst testesít meg. Ebben a magyar „bunkóságról" beszél:

– A bunkóknál miért nincs létszámstop? Hát még mennyi kell belőlük? Én a bunkókat fel tudnám használni. Kivinném őket árvízvédelemhez, a gátra! Belevervén a földbe egymás mellett állnának szépen! Ez lenne a nagy magyar fal. A földet legalább kétszer körülérné, amennyi alapanyag van hozzá. De nem lehet beverni, mert nincs fejük!

Az egyik szomszéd országunkról, ahol a hentesüzletben üresek a kampók, így beszélt: – Nem értem, miért nem alakítják át ruhatárnak. A fogasok ott vannak, csak meg kell azokat számozni!

Egy ilyen hentesüzletbe tér be a képzeletbeli ország vásárlója:
– Kérek 1 kiló fejhúst.
– Nincs.
– Akkor másfél kiló pörköltnek valót.
– Nincs.
– 1 kiló pacalt.
– Nincs.
– 40 deka sonkát.
– Nincs.
– Két kiló oldalast.
– Nincs.
Erre a főnök kiszól a raktárból:
– Józsi, ki az, aki ennyire válogatós?

Az egyik szilveszteri tévéműsorában arról beszélt, hogy: – A kukorica néhány helyen a víz alatt rohad. Ezért hívták „tengerinek". Ezt a rothadó kukoricát katonák törték, lőtték, a tankok meg morzsolták. Ha egyszer leszerelés lesz, éhen döglünk.

Később a Madách Kamarában folytatta. Az Élelem bére bemutatójának idején a parlamenti közvetítések adtak bőven témát Hofinak. Ahogy sokaknak, úgy Hofinak is kedvenc céltáblája volt Torgyán. A főkisgazda kedvenc szlogenjét hihetetlen leleménnyel fordította le „magyarra":

– Az Istennek se menj Haza, amíg otthon van a Család!"

VB-összeállítás